A választ nem nagyon kell kutatni, hiszen ismerjük jól, mi nők, hogy mennyire rabjává lehet válni. A nassolás során elfogyasztott mennyiségek ijesztő nagyságrendet tudnak ölteni, és valahogy mégis hiányzik a jóllakottság érzése.
Az a baj a nassolással, hogy nincs kontrollja. Vagyis nincs vizuálisan megjelenített mennyiség-tudatunk, amikor nassolunk. Csak úgy elcsipegetünk egy keveset ebből a zacskóból, most vágunk egy szelet kenyérkét és egy pohár tejjel leöblítjük, csak egy falatkát vágunk a kolbászból, na most egy almát, aztán egy kicsit a müzliből, és nem ártana megkóstolni a mézet, ha már úgyis müzlit eszünk, apropó, van itt egy kis keksz is….. és soha nem lesz vége.
Ha mindazt a sok-sok ételt, azt a sok-sok “épp csak egy kicsikét” falatot összeraknánk egy tálcára és letennénk az asztalra, hogy itt a vacsora, azt hiszem, mind elszörnyednénk magunkon. Szinte hihetetlen, hogy mi mennyiséget vagyunk képesek így elnassolgatni. És mégsem érezzük a súlyát, mert apránként történik.
Akkoriban nem nagyon értettem, hogyan lakhatna jól valaki az étel szagával, de később már magam is rájöttem, hogy van benne valami. Ahogy egyre jobban beleástam magam a témába, egyértelművé vált, hogy az étel, és az étel mennyiségének látványa, az illatok, mind alkalmasak arra, hogy étvágyat gerjesszenek, de alkalmasak arra is, hogy – időlegesen ugyan – de ál-teltségérzetet keltsenek.
Ez a felismerés felvetette a kérdést, hogy működhet-e ez a folyamat fordítva is? Kísérletezni kezdtem, hogy vajon hogyan reagál a szervezetem, az éhség-központom arra, ha felkészítem magam az elfogyasztandó étel mennyiségére.
És láss csodát: a pszichológia működésbe lépett. Szépen megterítettem az asztalt, ízlésesen tálaltam az ételt, amit előzőleg nagy gonddal és átéléssel készítettem el. Nekiültem, néha egyedül, néha a családommal, és enni kezdtünk. Ha nem készítettem fel magam a mennyiségre, soha nem álltam meg egy tál ételnél. Ha azonban főzés és tálalás közben folyton arra gondoltam, hogy milyen jól fog esni az az egy tányér étel, akkor pont elegendő volt az egy adag. Aztán arra kondícionáltam magam, hogy elég lesz fél adag is. És láss csodát: pont jóllaktam vele.
Sokat kísérleteztem vele. És mindig ugyanazt az eredményt kaptam.
Arra figyelj, hogy SEMMIT ne kóstolj meg. Ha elkezded készíteni holnapra a gyerek tízóraiját a suliba, nem kapj be egy falatka szalámit, ne kóstold meg a sajtot, ne kenj meg magadnak amúgy mellesleg egy szelet kenyeret, és még egy szem gyümölcsöt se kapj be “csak úgy”, hanem arra koncentrálj, hogy mit fogsz rövidesen elfogyasztani vacsorára. Amit majd megeszel, az éppen elég lesz neked, és nincs szükséged a falatkákra, amik tudattalanul lopják be magukat a gyomrodba.
Tudd, hogy a sok jövés-menés, tennivalók közepette ezernyi csábításnak leszel kitéve a konyhában, és készülj rá, hogy felismerd, még mielőtt a pici falatkát lenyelnéd.
Próbáld ki, és hogy kedvet csináljak így az ősz közeledtével egy kis egészséges vacsorához, amit pillanatok alatt össze lehet dobni, itt egy recept.
Amíg a tök a sütőben pirulgat, bőven lesz időd szépen megteríteni az asztalt, rendet rakni a konyhában, és rákészíteni a tudatodat arra, hogy most elfogyasztasz egy tál csodálatos, egészséges, finom sütőtök levest, és tökéletesen jól fogsz lakni vele.
Nagyobb változatban megtalálod ezt a receptet a facebook oldalunkon ezen a linken.
Egészségedre!
