Ha harmóniában vagy magaddal, boldog leszel és sikeres
Az első, tornázós nap reggelén, még félálomban, ébredezés közben az jutott eszembe, hogy milyen jó nekem. Valami nagyon kellemes elégedettség uralkodott rajtam, és ezt egészen addig éreztem, amíg teljesen fel nem ébredtem. Akkor viszont, amint a tudatom kezdte átvenni az irányítást fölöttem, ez a nagyon kellemes érzés kezdett foszladozni, és én kapkodtam utána, hogy el ne vesszen teljesen.
Elgondolkodtam rajta, hogy mi is volt ez az érzés? Honnan jött ez a “jó nekem” érzés, és találkoztam én már vele valaha? Rájöttem, hogy ismerős ugyan az érzés, de eddig soha nem tudatosult úgy, mint azon a reggelen. És úgy örültem neki, hogy megfogtam, végre tudatosan is megtapasztaltam. De miért kezdett eltűnni? Miért nem maradt meg, miért nem segített tovább egész nap?
Sokat töprengtem rajta, mígnem arra jutottam, hogy ez az elégedettség érzés, amit megtapasztaltam, valami nagyon mélyről jövő ösztön, amivel védem magam. Ami nem engedi, hogy olyat tegyek, ami árt nekem, aminek a feladata az ÉLET örömteli részének megéléséhez hozzásegíteni, ami biztosítja, hogy szeressem magam, és élvezzem a saját gondolataimat, cselekedeteimet, szóval….. szeressek élni.
És hogy miért tűnt el az érzés…. az pedig azért van, mert már évek óta arra kondicionálom magam, hogy nekem valamit MEG KELL tenni, vannak dolgok, amiket NEM SZABAD megtenni, és egészen elképesztő dolgokról gondoltam úgy, hogy kell, vagy tilos megcsinálni, de még csak érezni is ezeket.
Ebben a pillanatban szembesültem a korlátaimmal, amiket magam állítottam fel magamnak. Például egy egészen különös dolog: hirtelen rádöbbentem, hogy én évek óta nem engedem meg magamnak, hogy felszabadult legyek, hogy hahotázzak ha ahhoz van kedvem, hogy sírjak ha úgy érzem szükségét, hogy leordítsam valaki fejét, ha ettől megkönnyebbülök, hogy lefeküdjek a napsütötte udvaron és csak úgy semmittegyek, ha ehhez van kedvem.
Mindig a kötelességekre koncentráltam, szorgalmasan megnéztem a híradókat, pedig halálosan untam, elolvastam a céges újságot, pedig egyáltalán nem érdekelt, pénteken délután körbetakarítottam a lakást, pedig inkább pihentem volna. Nem mertem a saját gondolataimmal, kedvteléseimmel foglalkozni, mert úgy gondoltam, nekem az a kötelességem, hogy azon járjon az eszem, hogy mi lesz a hétvégi ebéd, hogyan kell beosztani a pénzt, és az, hogy régi barátnőkkel esetleg találkozzam, teljesen kizárt dolog, vagy hogy netán írjak….. na az aztán teljesen lehetetlen.
És ezen a reggelen rádöbbentem, hogy a sok-sok kötelességgel eltöltött év során sikerült az örömérzést kizárni az életemből. Maradt a KELL. És valahogy ezzel együtt az önbecsülésem is elszállt: hiszen akinek semmit nem szabad amit szeretne és minden egyebet KELL csinálnia, az megadta magát, annak nincs szabad akarata, azzal csak úgy történnek a dolgok, és nem jár neki a boldogság.
És abban a pillanatban, amikor végre tettem magamért valamit, bár csak egy ici-pici lépést, azonnal előtört a FONTOS VAGYOK érzés, és ezért éreztem magam azon a reggelen boldognak.
És hogy mi köze van ennek ahhoz, hogy hatalmas túlsúlyomtól meg akartam szabadulni? Hát annyi, hogy a fogyás is egy olyan, tudat alá lenyomott dolog volt, ami nekem nem járt…… Szörnyű érzés volt szembesülni vele. Mivel elnyomtam, hiszen nem magammal, hanem minden egyébbel kellett foglalkozni, a tudatalattim úgy vette, hogy ez nem fontos, nem kell fogyni, jó ez nekem így, kövéren.
Szóval a lényeg az, hogy nem kell félned attól, hogy a kedvteléseddel foglalkozol. Tedd bátran. Jár neked, hiszen a lényeged. A kötelességek monoton teljesítése boldogtalanná tesz. Ne engedd, hogy bármi fontosabb legyen saját magadnál. Engedd meg magadnak a boldogságot, hogy teljes életet élhess, és a kötelességeidet is örömmel végezhesd.
Akkor nem jutsz el odáig, ahová én, ahhoz a lélekromboló tudatalatti gondolathoz, hogy nem ér boldognak lenni…….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: