Most vettem észre, hogy nem is a saját történetemet mesélem itt nektek, inkább a következtetéseimről, és az azóta megélt tapasztalásaimról beszélek.
Talán ez sem érdektelen, mert bár én csak én vagyok, de a magam számára én vagyok a legfontosabb, éppen úgy, ahogyan a magad számára pedig te vagy az, és ez így is van rendjén. Kinek is lehetnénk vajon fontosak, ha a magunk számára nem vagyunk azok?
És rögtön jön is a kérdés: nem önzőség ez? Nem önzés azt gondolni, hogy én vagyok a legfontosabb a magam számára?
Ha szemernyi kételyed van a tekintetben, hogy az elhízás és a lelki kiegyensúlyozatlanság egyenes arányosságban állnak egymással, jó alaposan gondold végig a saját történetedet. Nem akkor kezdtél hízni, amikor megrendültél magadban? Nem függ össze az első nagy zabálás valamilyen lelki megrázkódtatással? Nem érezted még soha, hogy kompenzálnod kell valamit evéssel, amit képtelen voltál a felszínen megoldani?
Ugye, volt már ilyen. Mindenkinek vannak ilyen tapasztalatai. És ha sok van ezekből, lassan megtanulod, hogy ezeket a problémákat evéssel KELL helyretenni. A tudatalattidban rögzül ez, és azon túl, hogy egyre több fölösleges súly lesz rajtad, még azzal a szörnyű kínnal is szembe kell nézned, hogy nem kell téged komolyan venni, te nem vagy fontos, téged le lehet nézni, el lehet söpörni.
Ha azonban ott van az a mélyen rögzített gondolat, hogy a magad számára te vagy a legfontosabb, akkor ez az alaptétel megakadályozza, hogy engedd eltiporni magadat.
Ne legyenek illúzióid, nem csak idegenek tapossák el az embert. Sőt, legtöbbször a családtagok teszik ezt. A házastárs, a szülők, a gyerekeid. Pedig nem akarják, egyszerűen csak megérzik, hogy veled ezt meg lehet csinálni, sőt mi több, úgy érzik, hogy ez természetes….. tehát megteszik. Nem rosszakaratból. Nem a bántás szándékával. Hanem azért, mert ezt váltod ki belőlük. Ha azonban azt közvetíted magad, és a környezeted számára, hogy fontos vagy, hogy rajtad nem lehet keresztülgázolni…. nos, respektálni fognak.
Tehát, nagyon egyszerűen fogalmazva: ha magadat nem emeled minden más elé, akkor mindenki más is eléd fog helyezni mindent, anélkül, hogy komolyan vennének.
Az én történetem tehát úgy folytatódott, hogy kimondtam az első bűvös mondatot: ki fogom venni mindenből a legjobbat a magam számára.
Ez persze ekkor még csak egy határozatlan gondolat volt, még csak nem is elhatározás. A tettek jóval később következtek. Sokkal később. Nagyon sokat kellett még tanulnom és tapasztalnom ahhoz, hogy pontosan TUDJAM is, mit csinálok.
