Lépésről lépésre....

Az érzelmeknek is teremtő erejük van

 

érzelmekkel minden lehetséges, még fogyni is

Az érzelmeknek teremtő erejük van.

Milyen sokat adott nekem az a nap, amikor végre ráültem a szobabiciklire, és tiszta erőből tekertem addig, amíg patakokban nem folyt a víz a ruhámon!

Később sokat gondolkodtam rajta, hogy mi volt az, ami végül segített kilépni a hetek óta tartó mélységes szenvedésből, és végül arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez nem más, mint egy nagyon erős érzelem volt.

Az élettől kapott hatalmas pofont lassan-lassan feldolgoztam, és egyre erősebben kezdett felülkerekedni bennem az a gondolat, amit itt korábban már többféle szempontból is próbáltam elmesélni, vagyis, hogy én nagyon fontos vagyok. Túl fontos vagyok ahhoz, hogy az életemet így szenvedve töltsem. És igenis, majd én megmutatom, mire vagyok képes, és különben is, mindenki tehet egy nagy szívességet! Hirtelen kerekedett a düh, a “csakazértis”, a “majd én megmutatom a világnak” érzése. Ezzel párhuhazomosan emelkedett a saját értékem a szememben, az az érzés, hogy nem, nem, NEM engedem magamat lenyomni!

Ezt a kezdeti megtapasztalást nem volt könnyű feldolgozni. Nagyon új volt az érzés, még nem tudtam, milyen az, amikor az önmagam fontossága is szerepet játszik az életemben. Még csak a puszta érzelmek vittek előre, szó sem volt tudatosságról.

Azt tettem, amit érzetem, hogy tennem kell. Konkrétan azt éreztem, hogy fel kell ülnöm a bringára, és tekernem kell, hogy szakadjon rólam a víz, mert valamiért ezt éreztem teendőmnek.

Később már tudtam, hogy ez volt a lehető legjobb válasz a kialakult helyzetre. Cselekvésre bírt. És rájöttem, hogy igaz ugyan, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van, de ugyanígy igaz ez az érzelmekre is. Jót, vagy rosszat, de cselekvést vált ki, és ha irányítani tudjuk, ha megtanuljuk felhasználni saját céljaink elérése érdekében, akkor legnagyobb segítőnk lesz.

Azóta sok év telt már el, és én rájöttem, hogy minden ember életében nagyon komoly szerepe van az érzelmi életnek abban, hogy elhízik-e, és ha igen, képes lesz-e lefogyni.

Kíváncsi vagy néhány trükkre, hogyan lehet az érzelmeket befolyásolni? Pár gondolat, néhány hasznos tapasztalat, és máris készen állsz életed legnagyobb kalandjára. Írj egy e-mail címet. Megosztom veled, hogyan is érdemes ebbe belefogni. Írhatsz ide hozzászólásban, de az e-mail címemre is: pillango01.11@gmail.com

Szeretettel,

Illa

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!